Rákaptam én is mostanában az egybesült dolgokra, habár nem pulykával, ez tény:)
Ezt a fogást akár vasárnapi ebédre is fel lehet tálalni, igazi nyári frissesség a sok citromtól.
Hozzávalók:
egy közepes csirke (kb 1,5 kg-os)
4 citrom félbevágva
kb 4-5 db 10 cm-es rozmaringág
2 tk őrölt rozmaring
1 fej fokhagyma
4 ek olívaolaj
fél kg újkrumpli félbevágva
egy fej vöröshagyma cikkekre vágva
só, bors
Pár órával (vagy akár egy nappal) a sütés előtt érdemes befűszerezni a csirkét.
Erre a legegyszerűbb megoldás, ha a megmosott csirkét egy kisebb szemeteszsákba (pici fehér fürdőszobai szemetes zsákja éppen ideális) beletesszük, majd rászórjuk az őrölt rozmaringot, az olajat, körülbelül egy teáskanál sót, borsot. A citromokat is mellé tesszük, kicsit kinyomkodva, illetve egy egészet bele is tömködünk. A fokhagymákat nem kell megpucolni, csak szétválasztjuk a gerezdeket, nyújtófával vagy húsklopfolóval megnyomorgatjuk, majd bedobáljuk a zacskóba (a gerezdekből is párat a csirkébe nyomunk). A rozmaring ágakat is beledobjuk a zacskóba, majd bekötjük a száját és alaposan eldolgozzuk a csirkén a sok fűszert, hogy mindenhova jusson mindenből. Ezután hűtőbe tesszük, és a sütésig hagyjuk pácolódni.
Sütéskor előmelegítjük a sütőt légkeverésre 170 fokra. Amíg felmelegszik, a fél kiló krumplit megmossuk, és félbevágjuk. Egy nagy tepsibe rendezzük és megsózzuk, elkeverjük a cikkekre vágott hagymával. Majd jöhet a csirkénk, a zacskó teljes tartalmával együtt tegyük a krumplira és toljuk be a sütőbe. Legalább másfél órát süssük, 30 percenként ellenőrizzük a krumplit átkeveréssel. Másfél óra után vegyük feljebb a hőfokot (akár grillre is), és süssük még 15 percig. Ezután vegyük ki a sütőből és pihentessük 10 percet, majd tálaljuk. Friss zöld salátát, vagy tzazikit is adhatunk hozzá, de így is nagyon laktató ebéd / vacsora (sőt, ha marad másnapra, akkor csirke gyros, vagy tortilla alapanyaga is lehet).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése